Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
Vadvilág fotók - Alaszka
Csodálatos fotók Alaszkából. Ha nyugalomra, a természettel való találkozásra vágysz a civilizáció kellõs közepén, akkor érdemes gyönyörködni a képekben. Nnemcsak az elkapott pillanatok, de a színek, hangulatok is ritka mûvészi érzékrõl tanúskodnak.
Az oldal kialakítása is különlegesen szép.
A harmadik legnézettebb műsor
A Super Bowl XLI minden idők harmadik legnézettebb televíziós műsora lett az Egyesült Államokban a Nielsen Media kutatócég kimutatásai szerint. Összesen 93,15 millió ember látta az országban az Indianapolis Colts és a Chicago Bears összecsapását. Ennél többen csak a MASH című tévésorozat 1983-as záróepizódját (106 millió), valamint az 1996. január 28-án rendezett Dallas Cowboys-Pittsburgh Steelers Super Bowl XXX-at (94,1 millió) tekintették meg. A tavalyi Pittsburgh-Seattle finálét 90,72 millió televízió néző követte nyomon az Egyesült Államokban.
Elfutás - gondoltok egy futóverseny árnyoldalairól
Egy hat éves kisfiú tegnap elhagyatottan végigsírta Budapest egyik legkedveltebb futóversenyének elsõ másfél óráját..
Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Csehi Dávid emlékei és terepsport eredményei 2023
Lejegyezve szerda, 24 január 2024 11:13 - X2S hírek, közösség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
2023-ban 5 versenyen voltunk plusz az edzőtábor, ezek közül egy pár versenyt ki is emelnék. Az első az OCR Európa-Bajnokság, az év számomra legnagyobb versenye. Az… -
Tektro Auriga Pro Hidraulikus tárcsafék-szett
A méltán népszerû, és sikeres Auriga Comp után végre megérkezett a Tektro topkategóriás hidraulikus tárcsaféke is, a Pro!Lejegyezve kedd, 05 augusztus 2008 17:48 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Ostoros X2S tereptriatlon 2010
A XIX. ostorosi tereptriatlon verseny eredményei. Sáros, nehéz pályával és nagyon sok defekttel kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Nagyzserű hangulatú verseny - 2011-ben jubileumi verseny: XX.…Lejegyezve vasárnap, 08 augusztus 2010 00:19 - Eredmények Légy te az első hozzászóló! Bővebben...



