Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Körülnézek. Ez itt az otthonom. Mindig ilyenre vágytam.
Körös-körül hegyek, csoda szép fák, a fákon rengeteg madár. A panelház ötödik emeletén, ahol születtem, tizennyolc éven át álmodoztam róla, hogy eljön értem a szőke herceg és magával hozza a paripáját, titokban reméltem, hogy inkább biciklin jön, és lesz neki egy rendíthetetlenül hűséges, hatalmas, kedves, de nagyon bátor kutyája. És mindezt majd megosztja velem.
Gondolhatjátok, hogy magától értetődően ez a jelenet nem a panelben játszódik le, hanem egy olyan csodás környezetben, mint ez itt: az otthonom...Solymár.
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Annak idején, amikor megismertem a páromat, Zitát, ő már a tagja volt ennek a csoportnak. Akkor még külön éltünk, én a XII. kerületben, ő pedig Solymáron, így volt köztünk kb. 13 km távolság, földrajzilag. Mindig kérdezgette, hogy mikor megyek vele edzésre, és nekem volt kifogásom azonnal:
„Messze lakunk egymástól, bonyolult lenne így megszervezni az oda- és visszajutást. Ha majd együtt lakunk, akkor megyek.”
Előtte aktívan sportoltam, de a motorbalesetem után valahogy nem volt kedvem visszatérni a mozgáshoz. Jobbnál jobb kifogásokat találtam…
Runners Lab
A X2S TEAM régi-új partnere a RUNNER'S LAB, Dr. Gál Tibor futó és multisport boltja, műhelye, diagnosztikai központja. A 2000-es évek elején még a SAUCONY Nagyköveti programban kezdtük el a közös munkát, a kapcsolat azóta is töretlen. Az X2S TEAM történetében Tibor folyamatosan aktív szereplő volt és ez nem szűnt meg az utóbbi pár év inaktivitása közben sem. Amióta a csapat újból aktív és tevékeny, a kapcsolat ismét megerősödött.
Türk Műanyag
Társaságunk sorozatban gyártható és egyedi műanyag termékeket állít elő, termékeink megtalálhatóak az élelmiszeriparban, higiéniai technológiákban, uszodatechnikában, vízelvezetési és légtechnikai berendezésekben ugyanúgy, mint a borászatban; például úszófedeles vagy fix tetős tartályok és egyéb termékek formájában.
Cégünk főként konfekcionált műanyag termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozik. Termékeinket üzemünkben magas technológiai követelményeknek megfelelően korszerű gépekkel, DVS ajánlásai szerint készítjük.
Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Salomon Time to Play
Lejegyezve kedd, 25 április 2017 15:12 - Partnerek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
A Salomon új szlogenje a "Time to play", amely kifejezi, hogy a terepsportolás nemcsak fizikai erőpróba, hanem játék is. -
Ned Overend
A terepsportok egyik legnagyobb egyénisége - 50 felett is a legjobbak között!Lejegyezve hétfő, 25 december 2006 01:14 - Ki Kicsoda Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Michelin XC A.T. 1,85
Jellemzõk: Az XCR A.T. mintájával megegyezõ, alacsonyabb tpi számú (60 tpi), általánosabb felhasználású, kevlárperemes, nem kettõs összetételû külsõ. Bár az XCR-nél ez egy olcsóbb változat,…Lejegyezve hétfő, 04 június 2007 23:54 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...



