Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Körülnézek. Ez itt az otthonom. Mindig ilyenre vágytam.
Körös-körül hegyek, csoda szép fák, a fákon rengeteg madár. A panelház ötödik emeletén, ahol születtem, tizennyolc éven át álmodoztam róla, hogy eljön értem a szőke herceg és magával hozza a paripáját, titokban reméltem, hogy inkább biciklin jön, és lesz neki egy rendíthetetlenül hűséges, hatalmas, kedves, de nagyon bátor kutyája. És mindezt majd megosztja velem.
Gondolhatjátok, hogy magától értetődően ez a jelenet nem a panelben játszódik le, hanem egy olyan csodás környezetben, mint ez itt: az otthonom...Solymár.
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Annak idején, amikor megismertem a páromat, Zitát, ő már a tagja volt ennek a csoportnak. Akkor még külön éltünk, én a XII. kerületben, ő pedig Solymáron, így volt köztünk kb. 13 km távolság, földrajzilag. Mindig kérdezgette, hogy mikor megyek vele edzésre, és nekem volt kifogásom azonnal:
„Messze lakunk egymástól, bonyolult lenne így megszervezni az oda- és visszajutást. Ha majd együtt lakunk, akkor megyek.”
Előtte aktívan sportoltam, de a motorbalesetem után valahogy nem volt kedvem visszatérni a mozgáshoz. Jobbnál jobb kifogásokat találtam…
Runners Lab
A X2S TEAM régi-új partnere a RUNNER'S LAB, Dr. Gál Tibor futó és multisport boltja, műhelye, diagnosztikai központja. A 2000-es évek elején még a SAUCONY Nagyköveti programban kezdtük el a közös munkát, a kapcsolat azóta is töretlen. Az X2S TEAM történetében Tibor folyamatosan aktív szereplő volt és ez nem szűnt meg az utóbbi pár év inaktivitása közben sem. Amióta a csapat újból aktív és tevékeny, a kapcsolat ismét megerősödött.
Türk Műanyag
Társaságunk sorozatban gyártható és egyedi műanyag termékeket állít elő, termékeink megtalálhatóak az élelmiszeriparban, higiéniai technológiákban, uszodatechnikában, vízelvezetési és légtechnikai berendezésekben ugyanúgy, mint a borászatban; például úszófedeles vagy fix tetős tartályok és egyéb termékek formájában.
Cégünk főként konfekcionált műanyag termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozik. Termékeinket üzemünkben magas technológiai követelményeknek megfelelően korszerű gépekkel, DVS ajánlásai szerint készítjük.
Legújabb cikkek
- 
      
      
      
      
            
				 Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben... Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben...
- 
      
      
      
      
            
				 X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben... X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben...
- 
      
      
      
      
            
				 Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
      
            - blogs*
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben... Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
      
            - blogs*
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben...
- 
      
      
      
      
            
				 Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						1 hozzászólás					
												
			
						
				Bővebben... Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						1 hozzászólás					
												
			
						
				Bővebben...
- 
      
      
      
      
            
				 Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben... Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
      
            - X2S hírek, közösség
      
      
      
																	
						Légy te az első hozzászóló!					
												
			
						
				Bővebben...
Ajánló
- 
      
      
      
      
      
            X2S 2006, Budapest
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            A X2S 2006 sorozat döntõjének eredménylistája.Lejegyezve hétfő, 18 december 2006 03:08 - Eredmények Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
- 
      
      
      
      
      
            Tektro Auriga Pro Hidraulikus tárcsafék-szett
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            A méltán népszerû, és sikeres Auriga Comp után végre megérkezett a Tektro topkategóriás hidraulikus tárcsaféke is, a Pro!Lejegyezve kedd, 05 augusztus 2008 17:48 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
- 
      
      
      
      
      
            Mondraker Podium, az elegáns és sportos MTB
      
      
      
      
      
      
      
      
      
      
            A téli időszakban kezdtük a Mondraker Podium kerékpár tesztelését. Ez a 2011-es komplett kerékpár elegáns és sportos vonalaival hívja fel magára a figyelmet. A…Lejegyezve szerda, 22 február 2012 12:54 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
 
			


 
  
				     
				     
				     
				     
	       
	       
	       
	       
	       
						 
			 
	
																											 
																									 
	
																											 
	
																											 
	
																											 
	
																											
 
	
																									 
	
																									 
	
																									 
	
																									