phone 

Hungary (+36)

70.70.84.474

Tavaly főleg az M távokon indultam a trail sorozatban, úgy gondoltam, jó lesz, ha idén megismerkedek az L-ek útvonalaival ? Mivel ez nekem inkább edzés volt, pulzuskontrollos futás volt tervezve. 
Időben érkeztem, a rajtszámot és a dugókát felvettem, begyűrtem egy szendvicset, aztán beszélgettem az ismerősökkel, barátokkal.

10:00-kor elrajtoltunk, elindultunk az emelkedőn felfelé. Bő 2 km-t mentünk aszfalton, mire beértünk az erdőbe. Első gondolat: szuppiiii  2.: arcul csapott a páratartalom. Nem volt egyszerű, szerencsére elég sokáig tudtam tartani a pulzust. Jól haladtam, elég száraz volt az útvonal, sarat "csak nyomokban" tartalmazott. Az első frissítőpont után vált szét a mezőny. Mentem tovább, bár örültem volna, ha látom az előttem vagy a mögöttem futót. Sajnos a Nagy-Mána után sikerült egy irtózatost perecelnem, kicsit fájtak a térdeim, de nem volt nagy a baj, tudtam tovább menni. A szívem belesajdult a sok kidőlt fa látványába ?. Csapattársam, Lali várt egy molinóval az erdőben, 19,7 km-nél. Megálltam egy kis beszélgetés és pár fotó erejéig, sok erőt adott a folytatáshoz. 1 km-en belül újabb barátokba "botlottam" .

szetei andrasi ibolya borzsony trail 2017 lali

Pikk-pakk megérkeztem a 2. frissítőállomásra, ahol a kiszolgálás fergeteges volt. Aztán az egyik emelkedőn újra Lalival futottam össze, bár ő túrázott. A pulzust jól tudtam tartani, de éreztem, hogy fáradok, egyre többször botlottam meg ebben-abban. Kezdtem elveszteni a kitartásomat, úgyhogy megnéztem, hol tartok: 27,99 km. Jobban örültem volna, ha harmincvalahány. Mindegy. Az utasítás szerint a lefeléket meg kellett volna tolni, de elég sok szakasz "gurulós" volt, inkább óvatosan mentem. Na, a végét viszont jól meg lehetett futni .

szetei andrasi ibolya borzsony trail 2017 salomon

Aztán egyszer csak megérkeztem az aszfaltos szakaszra, ami sokkal hosszabbnak tűnt visszafelé, de azért elfogyott. Beérkeztem, érem és vizes törölköző a nyakba. Kis pihenés, gyors gulyásleves-belapátolás után nyújtottam egy kicsit, majd irány haza.

Elégedett vagyok, mert szintidőn belül beértem és betartottam a pulzuskontrollt is. Kicsit irigykedtem a nyertes időkre, nem semmi, amit mentek, ezúton is gratulálok Mindenkinek, illetve gyors felépülést kívánok a "harci sebesülteknek".

A szervezés, az útvonal-jelölés, a frissítőállomások, az önkéntesek mind szuperek voltak, mint mindig  Ezúton is köszönöm mindenkinek, hogy futhattam egy jó hosszút a Börzsönyben  Kicsit még "fáj az emlék", de nem vészes  Hogy jövőre mi lesz, még nem tudom 

szetei andrasi ibolya borzsony trail 2017 nr

#borzsonytrail #Salomon #SpeedcrossPro #X2S #trailrunning

 

Hitvallás

A sportolók, versenyzők számos sportágban tették le névjegyüket a hazai és a nemzetközi versenyeken. Nemcsak eredményeikkel, hanem hozzáállásukkal is példát mutatva.

Mindkét nem és minden korosztály aktívan részt vesz az X2S TEAM munkájában, akár hétvégi sportolók, akár világbajnokok.

Versenyző
A csapatban a magyar hegységek állandó
Alapító és edző
Az X2S TEAM közös élményindexe messze magasabb, mint a
Elnök (2014-), versenyző
Kalandot, küzdelmet, kihívást keresőként annyira
Terepfutás, tereptriatlon
Szeretjük és tiszteljük a sportjainkat, akárcsak
Maraton, terepfutás
Sokfélék vagyunk, mégis egy csapatot alkotunk. [quote

Gyere velünk!

Többféle edzésen és versenyen lehetsz büszke a csapat tagságodra!

Tagság

Legyél csapattag, éld át velünk az élményeket!

Rólunk

Hírlevelek

Partnereink