Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
Számítógép műanyagból: a zöld megoldás
A hvg.hu két cikkét szeretnénk idézni és az ezzel kapcsolatos gondolatokat közzé tenni:
"Az informatika és az elektronika világába hozhat forradalmi változást a szilícium helyett műanyag alapú áramkör. A környezet kímélése mellett, a műanyaglapkák számos új felhasználási lehetőséget is hordoznak."
Az legutóbbi számában megjelent írás beszámol egy Hermann Hauser nevű brit vállalkozóról. A férfi az elmúlt év során közel száz találmányhoz és ötlethez nyújtott támogatást. Azok közül a cégek közül, amelyeknek az útját Hauser egyengette, mára három már milliárd dolláros óriásvállalattá nőtte ki magát. A szintén a vállalkozó „keze nyomát” viselő, Cambridge-i székhelyű, hat éve alapított Plastic Logic épp most kapcsol magasabb sebességi fokozatba.
SALOMON 2014 terepfutó cipők
Ahogyan közeleg az év vége, már láthatóak, megnézhetőek a jövő évi SALOMON terepfutó cipők. Egyelőre még csak interneten és a katalógusokban, de azért vannak bizonyos helyek, ahol már tapinthatóak is.
Mi is jártunk egy ilyen helyen... A legfontosabb újdonság, hogy két teljesen különálló kategóriát vezet be a SALOMON 2014-ben: az egyik a hagyományos terepfutó cipőké, a másik a CITY TRAIL vonalé.
Milyenek is ezek az új cipők?
LAFUMA SPEEDTRAIL - terepfutócipő teszt
A LAFUMA SPEEDTRAIL terepfutócipő kifejezetten gyors és könnyű, ugyanakkor masszív futócipő. Szakítva a Lafuma eddigi hagyományaval, de megtartva a legjobb tulajdonságokat. Nem annyira robosztus és masszív, mint a korábbi cipők, viszont rugalmasabb, gyorsabb - stabilitását és terepjáró képességét tekintve pedig még fejlődött is.
Kovács Zsolt a X2S TEAM tapasztalt versenyzője, az ezredforduló óta multisportolól előtte atléta volt. Testnevelőként és edzőként számos helyen és helyzetben próbálta a cipőt, az iskolai körülményektől kezdve a magashagyi túrákig. Zsolt beszámolja egy osztrák kalandtúráról a Sportime magazin 2012 márciusi számában olvasható.
Külső megjelenés: Már első pillantásra nagyon tetszett, hogy nem egy szürke egér, hanem a kellemes vidám színek felhasználásával készült. Töredelmesen átnézve nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egy nagyon strapabíró cipővel lesz dolgom, nagyon erős varrások, erős cipőfűzőtartó pántok, kemény erős orr és talpszerkezet valamint oldalborítás várta a kilométereket.
Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Ezerötszáz éves kopt szövegek magyarul
Másfélezer év után, a világon elõször magyarul olvashatók õsi kopt szövegek: a Megváltó a keresztrõl/Kopt apokrifek Núbiából címû mûvet január 11.-én mutatták be.A kopt kódexet,…Lejegyezve péntek, 12 január 2007 00:30 - Egészség Légy te az első hozzászóló!
-
Tektro Auriga Pro Hidraulikus tárcsafék-szett
A méltán népszerû, és sikeres Auriga Comp után végre megérkezett a Tektro topkategóriás hidraulikus tárcsaféke is, a Pro!Lejegyezve kedd, 05 augusztus 2008 17:48 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Renata Bucher
2006-ban a legjobb európainak számitó hölgy az XTERRA sorozatban.Lejegyezve hétfő, 25 december 2006 01:07 - Ki Kicsoda Légy te az első hozzászóló! Bővebben...



