Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
Lafuma Speedtrail Lace - terepfutó cipőteszt

Kirilla Péter 17 éves miskolci diák vagyok, versenyszerűen tájfutok. Iskola után szinte minden nap járok edzésre. Edzéseink elég változatosak, ami a távot és jellegét illeti. Többnyire a természetben, erdőben futunk!
A téli időszakban inkább a hosszabb, míg tavasztól őszig inkább a rövidebb résztávos edzések dominálnak, bár ilyenkor is vannak hosszú edzések.
Nyáron, csapatomtól, az X2S Team-től lehetőséget kaptam, hogy tesztelhessem a Lafuma Speedtrail Lace terep cipőt, amiről a véleményemet kérdezték.
Biorganik - bio levespor
A hosszabb X2S versenyeken (Piliscsabán is) ezentúl a Biorganik levesporából készült erõlevessel frissíthetnek azok a versenyzõk, akik nem a szokásos szénhidrátos ételeket keresik. Az eddigi tapasztalatok alapján olyan ételt kerestünk, nem morzsálódik, nem száraz, de mégis sós, könnyen fogyasztható - és inkább folyadék,ami a verseny közben nagyobb hasznára van a sportolóknak. Saucony Grid Fastwitch 2
Egy országúti versenycipõ, amelyet nem kifejezetten triatlon célra terveztek - mégis most egy profi triatlonista tesztje következik. Kis Gyula, féltáv specialista: "Sauconyék végre betaláltak, és egy
rendkívül jó versenycipõt alkottak a Fastwitch 2 személyében." Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Ned Overend
A terepsportok egyik legnagyobb egyénisége - 50 felett is a legjobbak között!Lejegyezve hétfő, 25 december 2006 01:14 - Ki Kicsoda Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
X2S Long Distance XTRI 2010, Kőszeg
Results of the 1. X2S Long Distance XTRI 2010, Kőszeg.Lejegyezve vasárnap, 25 július 2010 22:44 - Eredmények Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
2015 éves egyesületi beszámoló - X2S eredmények
Programok, versenyekLejegyezve csütörtök, 09 április 2015 00:57 - Hivatalos Légy te az első hozzászóló! Bővebben...



